A Ubisoft a jelenlegi, korántsem rózsás pénzügyi helyzet közepette jelentette be, hogy 2029 elejéig új Assassin’s Creed, Far Cry és Ghost Recon epizódokkal kívánja megerősíteni a kínálatát. Yves Guillemot vezérigazgató a befektetőknek úgy fogalmazott, hogy a vállalat történetének egyik legnagyobb szabású átalakulása után küszöbön áll a fordulat, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy a Tencent tőkeinjekcióját követően számos projektet töröltek vagy elhalasztottak, és jelentős leépítéseket hajtottak végre.
A cég legfrissebb pénzügyi jelentése szerint az előttünk álló év egyfajta mélypont lesz, amelyet visszafogottabb megjelenési ütemterv és az átszervezés költségei határoznak meg. A vezetőség azonban már a 2027-28-as és 2028-29-es üzleti…
Főkép forrása: Ubisoft


Ez is érdekelhet
A Ranked csalók rémálma lett a Ricochet, miután idén már 263 ezer játékost tiltottak
A Microsoft feltámasztotta a korai 2000-es évek klasszikusait egy vadonatúj PC-s visszafelé kompatibilitási program keretében
A Galaxy Z Fold 8 Ultra nemcsak élesebb ultraszéles kamerát kapott, de az akkumulátora is nagyobb lett
A Diablo 4 hotfixe mostantól könnyebbé teszi a mitikus tárgyak farmolását, a 15. szezon pedig végleg kivezeti az újradobó rendszert
A Palworld 1.0 megjelenése óta máris 1,8 millió példány fogyott, és a játékosok 65 százaléka Steamről érkezett
Alig egy hónapja indult az Empulse, máris újabb leépítések jöttek a Splitgate fejlesztőinél
A szerkesztő ajánlata
6 hónapról 45 napra csökkenhet a Marsra való utazás állítják a rakétamérnökök
Egyterűek – A praktikum bajnokai nagycsaládoknak és utazóknak
Az Apple négy okosszemüveg stílust is tesztel, hogy a Meta egyenrangú kihívója legyen
Aszalás és szárítás: Hogyan tartósíts gyümölcsöt, zöldséget házilag?
A Hubble űrtávcső váratlanul biztonsági módba lépett és kikapcsolt!
Hogyan győzd le az ünnepi magányt és találj rá az igazi örömre?