Határozottan kijelenthetjük azt hogy a császármorzsa, németül Kaiserschmarrn, Ausztria híres desszertje, azt viszont hogy ki készítette el először az édességet már két köznépi legenda is megemlíti.
Az egyik ilyen legenda arról szol, hogy az udvari szakács készítette el Sisi hercegnőnek először, a másik pedig arról hogy a császár I Ferenc József látogatást tett egy egyszerű kis farmon ahol a házigazda palacsintával szerette volna megvendégelni a császárt, de sütéskor nem sikerült jól a palacsintatészta és apró darabokra szedte, a császárnak olyannyira ízlett, hogy ez lett a kedvence és talán ezért is kapta a nevét az uralkodóról.
Amit biztosan tudunk, hogy az Osztrák konyha közkedvelt édessége és hogy a volt Osztrák–Magyar Monarchia országaiban még ma is közkedvelt desszertnek számít.
A Császármorzsa elkészítése
Elkészítése nagyon egyszerű és gyors viszont az íze nagyon finom, ezért is lett a császári udvar közkedvelt desszertje és ezért is terjedt el számos országban is. Alapvetően az édességet palacsintatésztából készítik, majd porcukrot és lekvárt tesznek rá, így fogyasztják.
Print
Császármorzsa recept
Kategória Desszertek
Konyha Osztrák ételek
Előkészítés 10 minutes
Sütési/Főzési Idő 20 minutes
Teljes elkészítési idő 30 minutes
Adag 4 személyre
3 darab tojás500 ml tej1 teáskanál cukor1 csipetnyi só350 g liszt1 evőkanál mazsola1 evőkanál ásványvíz szénsavas30 g vajporcukor a tálaláshoz
A tojások sárgáját, a fehérjétől külön válasszuk. A tejet, a sót, a cukrot és a tojások sárgáját egy keverőtálba helyezzük és erőteljesen felverjük egy habverővel majd folyamatos keverés mellet lisztet adunk hozza míg nem a massza kissé megvastagszik.
Óvatosan hozzákeverjük a mazsolát és az ásványvizet melytől a palacsintatészta lazább lesz, ezután a tojásfehérjét felverjük habbá és szintén óvatosan belekeverjük a tésztába.
Egy serpenyőben olvasszunk meg egy kis vajat és tegyük bele a palacsinta masszát majd közepes hőfokon szép lassan vállaszúk szét a megszilárduló tésztát egy fakanállal kisebb darabokra úgy, hogy közben ügyeljünk arra hogy ne nagyon nyomjuk össze a „morzsákat”.
Addig sütjük amíg át nem sül a tészta, nem kel nagyon megpirítani, majd porcukorral meghintve találjuk. Hagyományosan szilva lekvárral találjak de nyugodtan tehetünk rá ízlésünknek megfelelő, más fajta gyümölcslekvárt is, sőt különböző gyümölcsbefőtt hozzáadásával is nagyon finom desszertet készíthetünk.
Read More
Ez is érdekelhet
A tökéletes pác titka: Így lesz a húsod ellenállhatatlanul omlós és ízes!
Posírozás: A kíméletes főzés művészete (nem csak tojáshoz!)
Dinsztelés mesterfokon: Hogyan párold üvegesre a hagymát és a zöldségeket?
Ecetek fajtái és felhasználása: Balzsamecet, almaecet, borecet és társaik
Ismerd meg a világ konyháit: Utazás az ízek birodalmában (Mexikó)
Étel és ital tárolása a hűtőben: Hogyan kerüld el a káoszt és a pazarlást?
A szerkesztő ajánlata
The Last Of Us Part 2 Remastered frissítése új tartalmakat hozott, de hibák merültek fel
Főzelékek babáknak – mit, hogyan és miért?
Mi a Perplexity AI és hogyan forradalmasíthatja az új funkciója a neten való keresést?
A Halványkék szemek előzetese egy gyilkossági rejtély megoldását ígéri Christian Bale főszereplésével
Az új Mátrix 4 filmelőzetesből kiderül, hogy Neo nem felejtett el kungfuzni
A Mandalóri 4. évad sorsa megpecsételődött? Nem azt kapják a rajongók, amire számítottak!