A nyári szezont idéző recept egész évben fogyasztható. A paradicsomos, csirkés ételek mindig is közkedveltek voltak az egyszerűségük miatt.
A friss, kertben nevelkedett koktélparadicsomok például olyan édesek, hogy egyszerűen függőséget okoznak. Összerakva pedig némi tésztával és felkockázott csirkehússal valóban mennyei, ízletes és nem utolsó sorban egészséges ételt kapunk.
Ráadásul ez a spagetti mindössze 20 perc alatt el is készül, mely tökéletessé teszi ezt a receptet az elfoglalt hétköznap estékre is.
Spagetti pirított csirkével és koktélparadicsommal recept
Adag 4 személyre
Hozzávalók
2 darab csirkemell -felkockázva kb. 2,5 cm nagyságú darabokra½ kiskanál oregánó½ kiskanál bazsalikom -szárított4 evőkanál bazsalikom -friss250 g spagetti tészta2 bögre koktélparadicsom -félbevágva6 gerezd fokhagyma -durvára aprítva4 kiskanál olívaolajsó -ízlés szerintbors -ízlés szerint
Lépések
Egy nagyobb edényben forraljunk fel sózott vizet.
Bőven fűszerezzük meg a csirkét sóval, borssal, oregánóval és bazsalikommal. Forrósítsunk fel egy nagyobb serpenyőt magas hőfokon. Amikor már elég meleg, fújjuk le olajjal, és adjuk hozzá a csirkét. Pirítsuk 3-4 percig, amíg már nem rózsaszín. Vegyük ki a húst, és tegyük félre.
A forrásban lévő sózott vízbe rakjuk bele a tésztát, és főzzük meg a csomagoláson feltüntetett utasítások szerint. Mielőtt leszűrnénk, tegyünk félre fél bögrényit a vízből, amelyben a tészta főtt.
Miközben a tészta fő, adjuk hozzá az olívaolajt a serpenyőhöz, és forrósítsuk fel. Adjuk hozzá a fokhagymát, és pirítsuk, amíg aranybarna nem lesz, de ne égessük oda.
Adjuk hozzá a paradicsomot, a sót és a borsot, majd vegyük lejjebb a hőt közepesen alacsony fokozatra. Pirítsuk 4-5 percig.
A leszűrt tésztát adjuk hozzá a paradicsomhoz, és jól keverjük el vele. Ha a tészta száraznak tűnik, adjunk hozzá valamennyit a félretett tésztavízből.
Adjuk hozzá a friss bazsalikomot és a csirkehúst, és jól keverjük el. Tálaljuk reszelt sajttal megszórva.
Megjegyzések
Forrás: www.skinnytaste.com
Ez is érdekelhet
Ízletes garnélarákos, édesburgonyás és kelkáposztás egytálétel
A szezonális étkezés előnyei! Miért jobb, ha idényzöldséget és -gyümölcsöt eszel?
A konyhai higiénia alapjai! Kerüld el a bajt egyszerű lépésekkel!
A tökéletes szelet titka: Így válassz és használj kést profiként!
Hogyan tárold és használd a fűszereket mesterien?
Konyhai alapfelszerelés: Milyen alapvető eszközökre van szükséged a kezdéshez?
A szerkesztő ajánlata
A PlayStation 2 a maga 160 millió eladott darabjával továbbra is vezeti a konzolpiacot
Gondok az autóval? Íme az autó meghibásodásának 10 leggyakoribb oka
Itt a Lupin 2. évad filmelőzetese, amely bemutatja a tolvaj új tervét
Miért vonzódik leküzdhetetlen erővel a kutya a botokhoz?
A Dűne: Második rész november 3-án debütál! Íme a legújabb előzetes Christopher Walkenel
Ezek voltak a legnépszerűbb sorozatok és filmek 2024-ben a Google keresésekben!