A japán űrügynökség bejelentette, hogy megszakadt a kapcsolat a már-már rettenthetetlennek hitt Vénusz-űrszondával, amely az Akatsuki nevet kapta. Az Akatsuki projekt Japánnak a Vénusz éghajlatának tanulmányozásával foglalkozó küldetése, és jelenleg az egyetlen aktív űrszonda, amely a naprendszer (a Naptól számított) második bolygója körül kering. A 300 millió dolláros űreszköz 2010-ben indult útjára és ami azt More
The post Akatsuki bajban – az emberiség egyetlen aktív Vénusz-űrszondájával megaszakadt a kapcsolat appeared first on Fess.hu.
Heti Top 10
- A GTA 6-láz miatt ismét csúszik a Squadron 42
- Lesz-e Leanne-sorozat harmadik évad?
- Az új Street Fighter előzetes végre filmvászonra viszi Ryu és Ken legendás összecsapását
- A GTA 6 bővített kedvcsinálója lett a Netflix legnézettebb címe a héten 31,1 milliós nézettséggel
- Az ESA JUICE űrszondája 2031-ben a Jupiter sötét holdját, Kallichorét veszi célba
- Az új Lotus Esprit 1000 lóerős hibrid V8-as motort kap
- Az Xbox szerint 15–20 órás a Fable, de életszimulátorként akár örökké játszhatsz vele
- Kilenc hónappal korábban érkezik a 2027-es Nissan Rogue Hybrid a RAV4 és a CR-V kihívójaként
- Egy üstökös születését figyelték meg a tudósok hárommilliárd mérföldnyire
Most felkapott
- A csillagok kovácsolják testünk elemeit, a tudósok pedig megfejthették, hogyan kerülnek a testünkbe
- Az iCaur V27 Defender-stílusú külsővel és kínai technológiával érkezik Európába
- Egy 3200 éves felirat Ramszesz II korának rég elveszett egyiptomi városához vezethet
- Lefejezett emberi fejekkel és fogakból készült nyaklánccal temették el a kőkori férfit Lengyelországban
- A nonnative prémium velúrban gondolja újra a Paraboot archív Briac sziluettjét
- A Withering Realms már korai hozzáférésben játszható egy rémisztő baba vállán lovagolva
- A Ram első SUV-ja 777 lóerős kompresszoros V8-assal érkezik
- A GTA 6 figyeli Jason és Lucia alvását, és büntet, ha nem pihennek eleget
- 11 Emmy-jelölés sem mentette meg a Spider-Noirt, egy évad után kaszálta el a Prime Video


Ez is érdekelhet
Lefejezett emberi fejekkel és fogakból készült nyaklánccal temették el a kőkori férfit Lengyelországban
Egy 3200 éves felirat Ramszesz II korának rég elveszett egyiptomi városához vezethet
A csillagok kovácsolják testünk elemeit, a tudósok pedig megfejthették, hogyan kerülnek a testünkbe
Egy üstökös születését figyelték meg a tudósok hárommilliárd mérföldnyire
Fényűző magánfürdőt tártak fel egy szerbiai császári palotában, ahol római császár és előkelőségek fürdőztek
A Motorola Edge 70 Plus belép a 200 megapixeles kamerás mobilok közé
A szerkesztő ajánlata
A Miniature Wife előzetes új szintre emeli a párkapcsolati sci-fit
Amatőr csillagászok felfedezik a csillagászat legnagyobb rádiókörét
Az Autoforma újraalkotja az ikonikus Volvo P1800 ES-t
Lewis Hamilton elárulta, miért a Ferrari F80 a leggyorsabb utcai autó, amit valaha vezetett
A Metro 2039 visszahozza a Metro Exodus fegyver-testreszabását, de az új trailer még ennél is többet árul el
A Google első összecsukható Pixelje várhatóan még 2021-ben megjelenik