Baj van a Tejút közelében: a Nagy Magellán-felhő szétszakítja kisebb szomszédját
A gravitációs kötélhúzásban a törpegalaxis-testvérpár közül a Kis Magellán-felhő húzza a rövidebbet. A csillagászok felfedezték, hogy a Nagy Magellán-felhő gravitációs ereje lassan, de biztosan lefejti a kisebb galaxis csillagait. A VISTA távcső tizenegy éven át tartó megfigyelései alapján kiderült, hogy a Kis Magellán-felhő csillagainak mozgása nem a galaxis forgását, hanem annak széthúzását jelzi.
A Kis és Nagy Magellán-felhő két szabálytalan alakú törpegalaxis, amelyek a Tejút közelében haladnak el. A Nagy Magellán-felhő körülbelül 163 ezer fényévre, míg a kisebb társa nagyjából 200 ezer fényévre található tőlünk. Mindkét galaxisra hatással van…
Főkép forrása: Axel Mellinger, Central Michigan University/NASA Visualization Studio


Ez is érdekelhet
A WhatsApp hívásaihoz most már fiók nélkül is csatlakozhatsz vendégként
A Mars-utazás szó szerint összeroncsolhatja az űrhajósok szívét
Már három napnyi adat is elég a Samsung Health alváscoachingjához
A Juno új adatai szerint hullámzik a Jupiter mágneslemeze
A Perseverance navigációs kamerája megörökítette a marsjáró rekordútját
A James Webb segítségével találták meg az eddigi legtávolabbi rádiókitörést, forrása meglepte a kutatókat
A szerkesztő ajánlata
Itt az Alien: Romulus következő rövid kedvcsináló előzetese
Az EA rekordok után váratlanul megcsonkítja a Battlefield 6 csapatait
A BMW megvillantotta minden idők legvadabb motorját a Villa d’Este-n
A Moana élőszereplős remake hatalmas bukás, a gyártási költségek sem térülnek meg
Az Amerikai hajtóvadászat nézettségi rekorddal tarolt a Netflixen!
Az akolitus lett a Disney+ második legnézettebb sorozata tavaly mégis elkaszálták