Az id Software már a DOOM: The Dark Ages tavaly májusi megjelenése óta folyamatosan ígérgette a készülő kiegészítőt, és most végre leleplezték a nagyközönség előtt. A stúdió az Xbox Games Showcase keretein belül mutatta be a DOOM: The Dark Ages | Revelations című DLC-t, amely nem kevesebbre vállalkozik, minthogy befagyassza a poklot. A rajongók nem is kell sokat várjanak, hiszen a tartalom már a következő hetekben elérhető lesz PlayStation 5-re, Xbox Series X|S-re és PC-re egyaránt.
A premierre július 7-én kerül sor, és aki már megvásárolta a játék Premium Edition kiadását, az automatikusan hozzáfér majd az új küldetéssorozathoz. Akik viszont…
Főkép forrása: tworks


Ez is érdekelhet
A Summer Game Fest 2026 legnagyobb durranásai amiket látnod kell
Ro Laren visszatér a Star Trek pszichothrillerében, itt az első teaser
A Valheim 1.0 megjelenési dátuma ismert, így készüljünk az utolsó, fagyos biom ősi rémségeire
A Halo Campaign Evolved július 28-án érkezik az akciódús új előzetes szerint
A Fable végre pontos dátumot kapott 2027 februárjára az Xbox Showcase trailerében
A Summer Game Festen bemutatkozott az Alien Isolation 2 új hőssel és a Xenomorphhal
A szerkesztő ajánlata
A Porsche bemutatta a 2026-os szezonra optimalizált 911 GT3 R modellt
A milliárdos, aki halhatatlanságra törekszik – Bryan Johnson életének megdöbbentő részletei
Kiszivárgott – Ilyen lesz a Windows 11, nagyon hasonlít a Windows 10X-re
Azok a 90-es évek show új előzetesében visszatér (Dona apja) Bob Pinciotti
A Marvel Rivals 8. évada végre elhozza Cyclops várva várt debütálását
A Sony új funkciója forradalmasíthatja a DualSense használatát több eszközön is